Az oroszok még most is komolyan gondolják, hogy foci-Eb-t rendeznének
Miközben a csapataik valamennyi klub- és válogatott sorozatból ki vannak tiltva. Legalábbis jelenleg.
Miközben a csapataik valamennyi klub- és válogatott sorozatból ki vannak tiltva. Legalábbis jelenleg.
Mateusz Morawiecki szerint Oroszország felkészült a következő hónapokra.
„Az orosz nép nem felelős olyan vezetőinek elfogadhatatlan őrült eltévelyedéseiért, mint amilyen Vlagyimir Putyin” – mondta a francia színész, aki a háború előtt még barátként tekintett az orosz elnökre.
Kis létszámban még maradtak orosz katonák az atomerőműben, de többen elhagyták a területet.
Kibővítette az európai uniós tagállamok és az európai intézmények beutazási tilalom alá eső tisztségviselőinek listáját Oroszország, a korlátozásokat kiterjesztette az unió felső vezetésére is, válaszul a Moszkva elleni szankciókra.
Szerintük Európa már sosem lesz olyan, mint amilyen az orosz-ukrán háború előtt volt.
Az oroszokra kivetett nyugati szankciók a helyi appfejlesztőket is rosszul érintik. Vlagyimir Putyinék azonban már rájöttek, hogy kárpótolhatnák őket: egy alternatív Play áruházzal. Más kérdés, hogy ki akar majd egy olyan felületre rálépni, és onnan bármit is letölteni, amit az állam is ellenőrzése alatt tarthat.
Csütörtökön a Moody's a rendkívül gyenge orosz adósminőségi besorolását is visszavonta.
Az Egyesült Államok csütörtökön újabb szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, amiért az megszállta Ukrajnát.
Aláírta Vlagyimir Putyin az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folytatott földgáz-kereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely a szerződések alapján rubelalapú fizetési rendszert ír elő. Mindeközben Olaf Scholz szerint az európai vállalkozások továbbra is euróban vagy dollárban fizetnek a gázért. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy euróban vagy dollárban elutalják a pénzt, amit Oroszországban átváltanak rubelre.
A szövetség keleti jelenlétének megerősítése és az orosz fenyegetésre adott válaszok végrehajtása jegyében telt a NATO számára az elmúlt év, miközben folyamatosan nő a tagállamok védelmi költségvetése.
Az ukrán Elnöki Hivatal vezetője szerint az isztambuli tárgyalások adtak némi okot az optimizmusra az orosz-ukrán háború jövőbeli lezárásával kapcsolatban.
Egyelőre egyetlen gázvásárló partner sem biztos abban, mit kéne tennie.
A BKV a háború miatt pótalkatrészeket nem kap, de év végéig elég a készlet, a bankgaranciákat pedig már hívják le, összesen 10 millió euróról van szó. A BKV kiadásait jelentősen növeli, hogy minden drágul, beleértve az energiát, tízmilliárdos lyuk keletkezhet a vállalat büdzséjén. Áremelés nem lesz, és a szolgáltatásokból sem engednek, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes bízik benne, hogy a választások után meg lehet állapodni a kormánnyal a finanszírozásról.
A magyar tárcavezető azt mondta a Bukaresti Kilencek találkozóján, hogy az ukránoknak az az érdeke, baloldali kormánya legyen Magyarországnak, mert akkor kapnának fegyvereket.
A brit külügyminiszter szerint a szankciókkal azokat a propagandistákat sújtják, akik az orosz elnök hamis híreit és narratíváit terjesztik.
Az oroszok telibe találtak Szaltivkában egy gázvezetéket, Derhacitban szétlőtték a városi tanács épületét.
Az ukrán elnök szerint Oroszország azért bátorodott fel ennyire, mert évekig sikertelenül próbálták megfékezni.
A miniszterelnök és a Mol vezére szerint hosszú évekbe és óriási vagyonokba kerülne, ha át kellene alakítani új olajtípusok feldolgozására az orosz olajra belőtt magyar finomítókat. Csakhogy a világpiacon vannak az orosz olajhoz nagyon hasonló alternatívák is, melyek feldolgozását meg lehetne úszni komolyabb átkalibrálások nélkül is. Az orosz olajjal való szakítás azonban még ebben az esetben is óriási kihívásokat jelentene. Az orosz gázról való leválás meg pláne.
Március elején több neves operaház is elhatárolódott attól, hogy a világhírű szopránnal dolgozzon. Anna Netrebko most nyilatkozatot adott ki.